Close

Virtuális földrajzóra

Az Ásia Centerben virtuális földrajzórán vehettek részt 6-8.osztályos tanulóink. A földrajzi témájú virtuális valóság túrákat a Google Earth VR program segítségével élhették át a résztvevők. „A virtuális valóság túrák az ELTE TTK FFI Földrajztudományi Központ Földrajz szakmódszertani csoportjának szakmai közreműködésével kerültek kifejlesztésre, és az adott korcsoportnak megfelelő, narrációval ellátott, Nemzeti Alaptantervbe illeszkedő tematikával rendelkeznek. A virtuális valóság túrák során a diákok pillanatok alatt eljuthatnak Földünk bármely szegletébe, és három dimenzióban csodálhatják meg Földünk természeti csodáit, miközben a fentieknek megfelelően elkészített szakmai narratívát hallanak a látottakról.”