Csibeprojekt a Lakyban!!
Mint már korábban hírül adtuk, különleges projektnek voltak résztvevői az iskola tanulói. Bár Ecser falusi környezetben van, azonban a lakosság nagy része már inkább a városi külterületek életét éli. Nagyon kevesen gazdálkodnak, tartanak állatokat, ezért merült fel az ötlet, hogy sok tanítványunk talán semmit nem tud a keltetésről. Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani a Héjja és Sárközi családnak, akik támogattak bennünket és keltetőgéppel, tojásokkal és tapasztalataikkal hozzájárultak a projekt sikeréhez! Így került a keltetőgép tojásokkal megrakva az iskolába. Valamennyi osztály sorra került a megfelelő körülmények biztosításában. A keltetésinapló alapján figyelni kellett a hőmérsékletet, a páratartalmat, a tojásokat szellőztetni és vízzel spriccelni kellett. A legfontosabb szakértelmet és tanácsot, a tojások igazi őrzője Rebeka és Ráhel 6.b osztályos tanulók adták. Ők valamennyi osztálynak elmondták otthonról hozott ismereteiket, segítették az osztályok munkáját. A tojások lámpázásával válogattuk ki a „magos” tojásokat. Hétvégére Srobár Virág tanárnő vette át a „tyúkanyó” szerepét. Nagy izgalommal vártuk a csibéket, így a sárga pólós csibeváró táncnak óriási sikere volt. Hamar eltelt a 21 nap, öröm volt látni tanár-diák izgatott arcát a tojásrepedések, csőrök, lábak megjelenésekor. A csipogások és a tündéri pelyhes kis csibék valamennyiünk szívét megdobogtatta. Fantasztikus volt átélni, mennyire elvarázsolt mindenkit a „születés” pillanata. Ez igazi élménypedagógia volt!!!!

