Close

Autómentes nap

Iskolánkban már évtizedes hagyomány, hogy minden évben csatlakozunk a Mobilitási hét programjához. Így idén sem volt meglepő, hogy az iskola előtti parkoló szinte teljesen üres volt, mert tanulóink döntő többsége kerékpárral vagy rollerrel érkezett. Nagy örömünkre, sok szülő kísérte gyermekét szintén kerékpárral. A diákönkormányzat tagjai pogácsával jutalmaztak  mindenkit, aki a környezetbarát közlekedést választotta ezen a napon. Az aszfaltpálya megtelt a bicajokkal és rollerekkel. Persze nem maradhatott el a Critical Mass hagyományos kerékpár magasba emelése sem. A nap során az osztályok különböző közlekedéssel kapcsolatos programokon vettek részt. Megismerkedtek a közlekedési táblákkal, szereltek kerékpárt, digitális közlekedési játékot játszottak, kresz tesztet töltöttek ki, rajzoltak. A programok egy részét a Magyar Autóklub szervezte, akik létrehoztak egy akadálypályát. Mivel már egyre több gyermek használ elektromos kerékpárt, így ennek biztonságos használatát  és szabályait ismertették meg.