Tisztelt Szülők!
A Laky Ilonka Általános Iskolában a 2022-2023-as tanévben a következő egyházak oktatnak hit- és erkölcstant (ezek közül lehet választani a beiratkozáskor, illetve május 20-áig a titkárságról kért formanyomtatványon lehet változtatni felekezetet, etikáról át lehet iratkozni hit- és erkölcstanra, illetve fordítva):
- római katolikus hitoktatásIskolai katolikus hittanoktatás
Valóban kötelező a hittan az általános iskolában?
A tantárgy neve: kötelezően választható hit- és erkölcstan (röviden: hittan) a másik választható tantárgy az erkölcstan. A „kötelező” jelző azt jelenti, hogy a két lehetőség közül a választott tárgyat a tanuló, más tárgyakhoz hasonlóan órarendbe illesztve tanulja, a többi tantárggyal egyenrangú tárgyként.
Ez egy vadonatúj tantárgy?
Az egyik legrégebbi tantárgy. 65 év szünet után 2013 őszétől újra lehetőség nyílt arra, hogy az oktatási rendszeren belül kötelező jelleggel kerüljenek oktatásra az alapvető hit- és erkölcsi ismeretek célozva ezzel az egészséges értelmi és érzelmi fejlődést.
Hetente hány órát jelent a kötelezően választható hit- és erkölcstan?
Hetente egy óra, ami évente összesen 36-37 órát jelent. Szeretettel ajánljuk a heti második hittant is, amelyet az igényeknek megfelelően fakultatív óraként indítunk vagy az iskolában, vagy a plébánián.
Melyik évfolyamon kell választani az erkölcstan és a hit és erkölcstan között?
Állami fenntartású általános iskolákban az 1-8. évfolyamon. Állami fenntartású hat- évfolyamos gimnáziumokban pedig a 7-8. évfolyamon.
Mit jelent a fakultatív hit- és erkölcstan?
Azokat a, többségében délután tartott hit- és erkölcstanórákat jelenti, melyeket nem az erkölcstan helyett választhat a szülő. Ez az óra ugyanúgy, mint a szakkörök, szabadon választható és az év elején történt beiratkozást követően a tanuló egész évben részt vesz a foglalkozásokon. Mélyíti és kiegészíti az órarendbe iktatott ismereteket.
Miért jó, ha a gyermekemnek a katolikus hit- és erkölcstan órát választom?
Az emberi életet végigkísérő kérdések; Honnan vagyunk? Mi a célja az életünknek? Hogyan lehetünk boldogok? Hogyan szerethetünk jól és hogyan szeretnek bennünket? Hová tart a világ? Miért van, fájdalom, betegség és agresszió, a világban? Hogyan lehetek „igazi nő”? Hogyan lehetek „igazi férfi”? Mik az időtálló és a talmi értékek?… mind-mind olyan kérdések, amelyekre választ keresünk gyermekkorunktól fogva. A Biblia a világ legtöbb nyelvére lefordított és a valaha legnagyobb példányszámban nyomtatott könyve. A katolikus hit- és erkölcstan a Biblia történetein keresztül és egyházunk kétezer éves történetének kincseiből merítve válaszol a fenti kérdésekre. Túl azon, hogy az alapműveltségnek is szerves része a Biblia ismerete, az egyes életkori sajátosságokat figyelembe véve úgy világítunk rá a keresztény értékrendből fakadó hit nagyszerűségére, hogy közben tiszteljük a gyermek szabad akaratát. Építünk képzelő erejükre, felfedeztetjük velük egyediségükből fakadó értékeiket. A hittan integráló tantárgy. Kapcsolódik szinte valamennyi tanult ismerethez. A történelem, az irodalom, a zene, de akár a természettudományok és a képzőművészet felfedezésében is új távlatokat nyit meg, ha meglátjuk benne azt a célszerűséget, amely végső soron az örök életre vezet.
Tanulnak-e olyan témákról a hittanon, amely az erkölcstan tantárgynak is az anyaga?
Igen, az erkölcsi nevelés a hit- és erkölcstan része. Az életkori sajátosságoknak megfelelően, ábrákkal, képekkel, történetekkel, kisfilmekkel, hanganyagokkal, dráma- és játékpedagógiai gyakorlatok segítségével érjük el, hogy a tanulók átéljék azokat a helyzeteket, amelyekben az etikus viselkedés a társadalmi normák szerint elvárható. Az olyan erkölcstani szempontból is tanulmányozott témák, mint pl. a család, a média, a barátok, a kortárs csoport hatása, a lelki egészség, testi-lelki tulajdonságok, értő figyelem, elfogadás, empátia, stb. feldolgozásra kerülnek. Sokszor még a felnőtteknek is nehéz eligazodni, hogy mi a különbség az önzés és az önérvényesítés, az igazságosság és az irgalom, a sztár és a hős, a felelősségvállalás és a jogszerűség, az üzleti érdek és a tisztesség stb. között.
Mi a különbség az erkölcstan és a hit- és erkölcstan között?
Rövid válasz: Elsősorban a tanított ismeretek világnézeti megalapozottságában van különbség. Az erkölcstan úgynevezett „konszenzus etika”, világnézetileg semleges alapokon. A hit- és erkölcstan oktatásban az erkölcsi ismereteket a katolikus hit alapjaira, a Bibliára és a kétezer éves keresztény hagyományra építve oktatjuk.
Hosszabb válasz: Minden ember alapvető tulajdonsága a transzcendens felé való nyitottság. A konszenzus etika bizonyos értelemben korlátozza és befolyásolja ezt a nyitottságot. Az egyéni szabadsághoz való jog köntösébe bújtatja a gyakorta manipulációtól sem mentes szélsőségesen liberális alapokra épülő relativizáló etikai álláspontokat. Az egyén szabadságának valódi tisztelete, ha nem érdekekhez kapcsolt féligazságok mentén, sokszor a vonatkoztatási környezetből kiragadva vizsgálunk egy-egy kérdést. Pl. Az élet és az élethez való jog kérdéskörén keresztül vizsgálva ezt a jelenséget azt látjuk, hogy a világűrben talált víz nyomaiból azonnal a potenciális élet lehetőségére következtetünk, és egy szerves vegyület megtalálása már világszenzáció lehet, miközben abortuszok millióit fogadjuk el minden évben; jóllehet az élet jelenléte ebben az esetben megkérdőjelezhetetlen valóság. A hit- és erkölcstan oktatásában kerüljük a félreértelmezhető kettősséget és a relativizálást. Valami attól nem lesz erkölcsös, hogy sokan vallják magukénak és/vagy tartják elfogadhatónak. Profán példákkal; Nem bízhatjuk a gyerekre, hogy mikor próbálja ki az alkoholt, a dohányzást, vagy akár a szexuális életet a személyiségi jogokra, a személyes szabadságra való hivatkozással. Valaki másét elvenni nem pusztán az eltulajdonított dolog anyagi értékének mértéke szerint erkölcsös, vagy nem. Nagy különbség van a természetvédelem és a teremtésvédelem között, mert míg az előbbibe beleférhetnek üzleti/hatalmi szempontok szerinti engedmények, az utóbbi objektív szempontok szerint közelíti meg ezt a kérdéskör. Vannak olyan normák, amelyeket a felnőtteknek el kell magyarázniuk a gyermekeiknek, mert ez nem csak felelősségük, de kötelességük is. A követő nemzedékek iránti felelősségünk a nevelés. Az ismeretek átadásán –tehát az értelmi nevelésen- túl rendkívül fontosnak tartjuk az érzelmi és a közösségi nevelés szempontjait is.
Járhat-e katolikus hit- és erkölcstan órára a gyermekem, ha más felekezethez tartozunk?
Igen, mivel a szülői nyilatkozattétel során nem a szülő vagy a gyermek felekezeti hovatartozásáról, hanem két tantárgy (erkölcstan/felekezeti hittan) közötti választásról nyilatkozik a szülő.
Mit kell tennem, ha katolikus hit- és erkölcstanórára szeretném a gyermekemet járatni?
Amikor beíratja gyermekét az első osztályba, akkor kell jeleznie ezt a szándékát az iskolának. Amennyiben, gyermeke a korábbi években nem hit- és erkölcstan órára járt, de a jövő évtől szeretné, ha ezt a tantárgyat tanulná, akkor minden tanév május 20-ig kell jeleznie írásban ezt a szándékát az iskola felé.
https://youtu.be/fXqZoDlb4Uk
- református hitoktatás
Érdeklődni lehet Bálint Klára lelkipásztornál: balintklari0916@gmail.com, 0630/2090710
https://drive.google.com/file/d/1K3e6qnKRaS8CQirINf7skPYPwadzKbjY/view?fbclid=IwAR1thH7mLqhMBL9h7tcGFR60g3vfjVn_RfiGgX7H7PfZUcUeOGPiuSl3ZNc
- evangélikus hitoktatás
Kedves Szülők!
A nemzeti köznevelésről szóló törvény alapján az általános iskolai tanulók órarendjében, heti egy órában, tantárgyként szerepel az erkölcstan vagy kötelezően választható hit- és erkölcstan óra.
E két tantárgy közül a szülők választhatják ki azt, hogy melyikre szeretnék gyermeküket beíratni.
A soron következő 2022/23-as tanévben a Maglódi Evangélikus Egyházközség Maglódon, valamint igény szerint Ecseren és Gyömrőn is, megszervezi az evangélikus hitoktatást.
Az alábbiakban a szülők döntéséhez szeretnénk segítséget nyújtani.
Mit tanulunk az evangélikus hit- és erkölcstan órákon?
Az evangélikus hittanórán foglalkozunk mindazokkal a témákkal és kérdésfelvetésekkel, amelyeket az erkölcstanóra tárgyal. Mindezeket a kérdéseket azonban a Biblia tanítása és egyházunk évszázados hagyományai alapján tárgyaljuk. Tanítási módszerünk: gyermekközpontú, játékos, életrevaló és Biblikus.
Milyen tankönyvekből tanulnak majd az elsősök?
Az első évfolyam hittankönyve: Kincsesláda. A hittankönyveket minden évfolyamon ingyenesen biztosítjuk a gyerekek számára. Az evangélikus hittankönyvek megtekinthetők a https://www.lutherkiado.hu/konyvek-side/hittankonyv oldalon.
Ki tartja az evangélikus hit- és erkölcstan órákat?
Az egyházközség lelkésze és Milyánné Blatniczky Mária, Szeberényi Lászlóné Marika, Nagyné Burian Mária hitoktatók.
Ki járhat evangélikus hit- és erkölcstan órára? Elsősorban az evangélikusokat hívjuk, de bárki járhat evangélikus hit- és erkölcstanórára, akkor is, ha nincs megkeresztelve, vagy nem tartozik evangélikus egyházunkhoz.
Hogyan választhatom gyermekemnek a hit- és erkölcstan órát? A leendő elsős gyermekek szüleinek a beiratkozás során kell nyilatkozniuk arról, hogy az evangélikus hit- és erkölcstanórát választják gyermeküknek. A többi évfolyamon május 20-ig nyilatkozhatnak a szülők arról, hogy az evangélikus hit- és erkölcstanórát választják gyermeküknek.
Hol lehet további információkat kapni az evangélikus hit- és erkölcstan óráról?
Általános információkat lehet kapni a hitoktatas.evangelikus.hu oldalon.
A maglódi, gyömrői és ecseri evangélikus hit- és erkölcstan órákról konkrétabb információkat Németh Mihály evangélikus lelkésztől kaphatnak. Elérhetőség: E-mail: mihaly.nemeth@lutheran.hu;
Postacím: 2234 Maglód, Sugár út 79.; Telefon: 29/325-555; Mobil: 20/770-30-26
Tisztelettel kérem és szeretettel biztatom a kedves Szülőket arra, hogy írassák be gyermeküket evangélikus hit- és erkölcstanórára a 2022/23-as tanévben!
Erős vár a mi Istenünk!
Tisztelettel:
Maglód, 2022-02-22.
Németh Mihály evangélikus lelkész
- Hit Gyülekezete hitoktatása
www.hiteserkolcstan.hu
területi képviselő: Szabó Jánosné, 06304857148

